Az alapítvány működtetése szempontjából jelenleg prioritást élvez a pszichológus csoportvezetők képzése. A továbbiakban tervezzük a képzést szélesebb körben is kinyitni. Fontos számunkra, hogy az évek alatt nálunk felgyülemlett tudást és tapasztalatot széles körben hozzáférhetővé tegyük, ezzel is támogatva az anyákat, az anyákkal dolgozó szakembereket. Még egy kis türelmet kérünk!
Mamakör csoportvezető képzés
A Mamakör Alapítvány képzést indít a Mamakör csoportok vezetése iránt érdeklődők részére. Várjuk azon pszichológusok jelentkezését, akiket érdekelnek a várandós - kisbabás időszak pszichés kihívásai és szívesen dolgoznak csoportokkal. Elkötelezett szakembereket várunk, akiket a szakmai csapathoz való csatlakozásban a társadalmi felelősségvállalás is motivál.
A Mamakör Alapítvány célja, hogy magas szakmai színvonalú támogatást nyújtson a szülővé válás idején, kiemelten a várandósság, szülés és gyermekágyas időszak alatt. A Mamakör Alapítvány szakembereiként támogatjuk az anya-baba kapcsolat harmonikus alakulását, egyéni utak megtalálását, de nem köteleződünk el egyetlen irányzat mellett sem. Célunk eléréséhez elengedhetetlen a jól képzett, elkötelezett, a Mamakör szakmaiságát magukénak érző szakemberekkel való közös munka. Az önálló csoportvezetői munka mellett a Mamakör szakmai közösségének tagjává is válik a leendő csoportvezető. A képzésre jelentkezés egyik fél részéről sem jelent teljes elköteleződést, arra csak a képzés lezárultával kerül sor.
A képzésre várjuk olyan pszichológus kollégák jelentkezését, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat az anyacsoportokkal való munka terén. Az általánosabb bevezető nap után egy interjút követően van lehetőség a képzés folytatására. A képzés interaktív, gyakorlatorientált és nagyban épít a szakemberek már meglévő tudására. Tartalmaz személyes jelenléti képzési napokat és otthoni feldolgozást igénylő feladatokat is.
Elsősorban vidéken, valamint Budapest vonzáskörzetében élők jelentkezésére számítunk, budapesti szakembereket korlátozott számban tudunk fogadni. A jelentkezések befogadásánál ezt a szempontot is figyelembe vesszük. A Mamakör csoportokat koterápiásan vezetjük, ezért potenciális csoportvezető párosok jelentkezését is várjuk!
A képzés felépítése
I. Anyacsoportokkal való munka
1. Bevezető nap Ezen a napon bemutatjuk, hogy mi hogyan gondolkodunk az anyaságról, az anyákkal való munkáról. Összefoglaljuk a csoportokkal való munka legfontosabb jellegzetességeit. Végül a kettő ötvözeteként azt vesszük át, hogy melyek az anyákkal való csoportos munka sarokkövei, mi minden segítheti a valóban biztonságos tér megteremtését. A Bevezető nap egyben előfeltétele a Mamakör csoportvezető képzésnek. A nap végén lehetőség van megismerkedni a Mamakör szakmai stábjával, kérdéseket feltenni a csapat működésével kapcsolatban. Képzés létszáma: min.10 max. 22 fő
II. Mamakör csoportvezető képzés
2. Interjú A képzési napot követően motivációs levelet és önéletrajzot kérünk azoktól, akik szeretnék folytatni a képzést és csatlakozni a szakmai csapathoz. Az interjú a jelölt szakmai felkészültségét és személyes igényeit, elvárásait hivatott felmérni. A képzésbe kerülés nem garantálja a “Mamakör csoportvezető”-i cím megszerzését illetve a szakmai csapatba való felvételt, ez a további együttműködés függvénye.
3. Online csoport felvételével való önálló munka A jelölt hozzáférést kap egy teljes Első babás online csoport felvételéhez. Ez lehetőséget biztosít szakmai munkánk elmélyültebb megismerésére, egyéni reflexiók megjelenésére, szakmai kérdések átgondolására a javasolt szempontok mentén.
4. Integráló nap Közös szakmai nap, az online csoporttal való munka tapasztalatainak összegzése, lehetőség személyes reflexiókra. A munkamóddal való megismerkedés mellett a szemlélet elmélyítése. Elméleti és gyakorlati megfontolások a konkrét Mamakör csoport tematika mentén, potenciális nehézségek bemutatása, megbeszélése. Képzés létszáma: min.8 max.12 fő.
5. Ko-terápiás csoportvezetés és szupervízió A jelölt koterápiás csoportvezető lesz egy csoportunkban egy gyakorlott szakember mellett. A tematika végigvitele, a folyamatok továbblendítése már a jelölt feladata, amit biztonságos térben, támogató csoportvezető társ mellett gyakorolhat. A teljes csoport folyamata alatt minimum két egyéni szupervízión kell részt venni.
6. Záró interjú A képzés teljes folyamatára való közös ránézés, kölcsönösség esetén elköteleződés a Mamakör Alapítvány kereteiben végzett csoportvezetői munka mellett.
A képzésre jelentkezés feltétele
Pszichológus végzettség (MA/Egyetemi oklevél)
A jelölt maga is édesanya. A képzés erősen érinti az életszakaszhoz kapcsolódó saját élményeket, ezért javasoljuk, hogy a jelentkező legkisebb gyermeke ne legyen egyévesnél kisebb.
Legalább 5 év szakmai tapasztalat
Előny, de nem feltétel a potenciális csoportvezető társsal történő közös jelentkezés, valamint a csoportvezetői tapasztalat
Képzés díja, lemondási feltételek
Anyacsoportokkal való munka - Bevezető nap 35.000 Ft Mamakör csoportvezető képzés: online csoportfelvétellel való munka, közös integráló nap, koterápiás csoportvezetés és konzultáció a csoportvezető társsal, záró interjú - 85.000 Ft Minimum két szupervízió a koterápiás csoportvezetés alatt: 15.000 Ft/45 perc
A Bevezető nap díja a jelentkezést követő visszajelzés után egy összegben fizetendő a Mamakör Alapítvány számlájára: 16200151-18566952 (Magnetbank) A képzési nap előtt két héttel a képzési díjat már nem áll módunkban visszafizetni. A Mamakör csoportvezető képzés további díja a képzésre való felvételt követően utalandó az alapítvány számlájára. A képzés megkezdése után a képzési díjat nem áll módunkban visszafizetni. Szupervízió díja a szupervizornak fizetendő.
Jelentkezés, képzési dátumok
Következő bevezető nap: 2022. december 3. szombat (jelenleg csak pszichológusoknak) Jelentkezési határidő: 2022. november 15. éjfél Integráló nap: 2023. február 17. péntek (otthoni feladatok, csoportfelvétellel való munka 2023. január-február)